Csütörtök, 2024 Március 28, 15:45
Belépés Elfelejtett jelszó Regisztráció

Ezt nézed most: Fájlkatalógus
NOTORIOUS B.I.G. - A N.A.GY. rapper filmnézés online
2009

122 perc DVDRip Szinkronos
Röviden a filmről:

A Notoriuos B.I.G. néven is ismert hiphop-ikon 1994-től három évvel később bekövetkezett haláláig központi alakja volt a keleti parti rapzenének. Karrierje kezdetén kifejezetten jó viszonyt ápolt 2Pac-al, ám a hírhedt West Coast-East Coast háborúban szembekerültek egymással. Az ellenségeskedés sok halálos áldozatot követelt, és 96-ban Tupac-kal, 97-ben pedig Biggie-vel is autóból leadott géppuska lövések végeztek. A gyilkosságokat a mai napig rejtély övezi; különös tekintettel arra, hogy mennyi köze volt B.I.G.-nek 2Pac halálához (az ügyről már egy dokumentumfilm is készült Biggie & Tupac címmel, Nick Broomfield rendezésében; megjelent továbbá a filmszínészként is elismert Shakurról egy Tupac: Resurrection című doksi). Elhunyt barátja emlékét az I'll Be Missing You című dalban örökítette meg Puff Daddy, ami már a Police zenekar előadásában is közkedvelt volt, igazi slágert azonban a manapság P. Diddyként futó rapper csinált belőle.

Kategóriák: Egyéb, Dráma

Szólj hozzá!
Írd le a vélemyéned a filmről
ComForm">
avatar
Kommentek
Mások véleményei

Hozzászólások (0)

Kategóriák
A filmek téma szerint
Hozzászólások
legutóbbi kommentek
Nem vagyok nagy horror rajongó, nem is lesz nagy kedvenc amit bármikor megnézek, de egyszer elmegy. Az eleje kicsit gyenge, de aztán sikerül a történetnek fel-fel lángolnia. Van benne nyomozás, misztikus démon, anya-lánya kapcsolat, szóval nem annyira rossz a dolog. 10-ből 6. Aztán mindenki maga dön
Az alaptörténet nem is lenne rossz, érdekes szülői látásmódot feszeget,de nem igazán sikerült eltalálni a filmet. Sajnos Nicolas Cage-től is a megszokott gyenge alakítást kapjuk már csak. Nekem csak bele-bele tekerve sikerült végignézni. Ha könnyed kikapcsolódásra vágysz vagy csak megnéznél egy film

Egyik link sem működik
Bejelentkezés
belépés az oldalra

A uCoz tárhelye