Vannak filmek, melyeket órákon át nézünk, aztán a végén leesik, hogy a sztori tulajdonképpen nem is a film címéről szól, hogy nem az a lényeg - jelen esetben A levegő -, hogy azért van csak 1-2-3 szereplője a filmnek, mert itt az emberi értékek és jellemek, meghasonlások, torzulások ki- és befordulások játsszák a főszerepet. Ezekből a filmekből nem sokra emlékszem, de ebből legalább megmarad Norman Reedus.